A részvétnyilvánítás sokszor nehéz, esetleg kínosnak érezzük. Sokan küzdünk olykor és keressük a megfelelő szavakat, amikkel a gyászolók felé fordulhatunk. Esetleg zavarban vagyunk, vagy úgy érezzük, őszintétlenül hangozna bármi, amit mondanánk. Sejtjük, hogy ebben az érzékeny helyzetben nem mindegy, hogyan fejezzük ki együttérzésünket. A részvétnyilvánítások valóban fontosak a gyászolók számára, ezért az alábbi útmutatóval szeretnék segítséget adni ehhez.
A hiteles részvétnyilvánítás: Mit mondjunk – hogyan mondjuk?
Ha csak egyetlen tippet lehetne adnom, akkor ez lenne az: Nem kell a tökéletes szavakat keresned, elegendő, ha annyit mondasz/írsz egyszerűen és röviden, hogy „részvétem”, vagy „nagyon sajnálom”.
A részvétnyilvánítás lényege, hogy kifejezzük az együttérzésünket a gyászolóknak. Akkor sikerült azt hitelesen kifejeznünk, ha a másik fél egy pillanat erejéig azt érzi, „nem vagyok egyedül”. Hidd el, hogy ez az egyik legnagyobb dolog, amit adhatunk a gyászolók számára. A gyász érzései sokszor érzelmi elszigeteltséghez vezethetnek, ezért az őszinte odafordulás, a másik nyitott szívvel való meghallgatása ajándék és támasz a gyászolók számára.
A hiteles részvétnyilvánítás kulcsa, hogy figyelj oda saját érzéseidre. Ha teheted, szánj egy kis időt arra, hogy végiggondold, megérezd, hogy te hogyan is vagy az adott helyzettel. Csak állj meg, figyelj meg mindent, ami felmerül benned és, ha lehet ne minősítsd azt. Figyeld meg: Eszedbe jut-e saját korábbi veszteséged?, Milyen érzesek merülnek fel benned?, Félelem, szomorúság, ijedtség, bizonytalanság, tehetetlenség érzése? Zavarban vagy? Nehéznek éled meg a helyzetet? Lehet, hogy úgy vagy, hogy szeretnél segíteni, de nem igazán tudod hogyan? Nyugalom és béke van benned? Stb… Engedd meg, hogy bármi eszedbe jusson, bármilyen érzés felmerüljön. Ha meg tudod állapítani, hogy mi történik benned éppen és azután nyilvánítasz részvétet, ettől önmagában már sokkal hitelesebb lesz az együttérzésed.
Nem baj, ha a saját veszteséged jut eszedbe, ha félsz, vagy, ha azt érzed, hogy képtelenek vagy együttérezni. Bőven elegendő, ha igyekszel tudatosítani érzéseidet, elfogadod azokat és nem minősíted, kritizálod magad. Ha ezt megteszed, akkor fogod tudni elkerülni, hogy a részvétnyilvánítás közhelyesen hangozzék, rólad szóljon és hiteltelen legyen.
Sohasem egy szó, vagy egy mondat közhelyes önmagában. Attól hangzik közhelynek valami, hogy nincs valódiság mögötte. A valódiság a tudatosítás következménye. Amikor nyitottak tudunk lenni az adott, jelen pillanat ránk való hatásának megtapasztalására (pl. „Kényelmetlen a helyzet.”), akkor tudatossá tudunk tenni érzéseket (pl. „Tehetetlennek érzem magam.” vagy „Félek, hogy valami hasonló velem is megtörténik.”) és, ha ez megjelenik tudatosan a kommunikációnkban (nem feltétlenül a szavak szintjén, hanem a szavakon túli szinteken, mint testtartás, hangszín, arckifejezés…), hitelesek leszünk. A saját érzéseink tudatosításától lesz együttérzésünk valódi. Mindaddig, amíg ezt nem tesszük meg, üres udvariassági gesztus marad csupán a részvétnyilvánításunk és arról fog szólni, hogy a részvétnyilvánító úgy érezze, megtette, amit illik. A gyászolók pedig érzékenyek, pontosan érzik, ha nem róluk szól a részvétünk kifejezése és az sajnos csak tovább mélyíti az esetleges érzelmi elszigeteltségüket.
A gyász és a veszteségek az élet legnagyobb kihívásai. Ne legyél túlzottan szigorú saját magaddal, ha úgy érzed, hogy nem sikerült elég hitelesnek lenned. Az őszinte, hiteles, tudatos, kedves jelenlét gyakorolható. Ezenkívül nagyon sokat számít már az is, hogy rászánod az időt és elolvasod ezt a cikket.
Ha lehet, ne öntsd rá a másik félre mindent, ami eszedbe jut és ne licitáld túl a gyászoló veszteségét! Tartsd észben, hogy ebben a helyzetben, most a másiknak szeretnéd együttérzésed kifejezni, és neki az segítene a legtöbbet, ha támaszt, megértést tapasztalna. A friss gyász kimerítő folyamat, sok energiát vesz igénybe, ezért, ne az első részvétnyilvánításkor, hanem egy későbbi beszélgetés során beszélj inkább arról például, hogy benned milyen emlékek jöttek elő.
Bátran használd tehát a legegyszerűbb kifejezéseket, azok önmagukban nem lesznek sablonosak:
„Sajnálom.”, „Annyira/nagyon sajnálom.”
„Részvétem. „Őszinte részvétem.”
„Nem találok szavakat. Nagyon sajnálom.”
„Elfogytak a szavaim, részvétem.”
A gyászolóknak sokszor kevés energiájuk van és kevesbé tudnak koncentrálni, ne nehezítsd meg a helyzetüket és ne terheld őket tovább. A részvétnyilvánítást nem kell túlbonyolítani, gondolj arra, hogy „minél egyszerűbb, annál nagyszerűbb”.
Ha a részvétnyilvánítás alkalmával, van időd, lehetőséged hosszabban beszélgetni a gyászolóval, akkor kérdezd meg, hogy „Mi történt?”! A „Mi történt?” kérdés sokkal közvetlenebb és őszintébb reakciót fog kiváltani a másik félből, mint egy „Hogy vagy?”. Hacsak teheted, ez utóbbi kérdést inkább kerüld, mert lehet, hogy csak annyi választ kapunk, hogy „Megvagyok.”, de az is lehetséges, hogy magát a kérdést is felháborítónak fogja tartani a másik fél. Ellenben a gyászoló nagy valószínűséggel hálás lesz azért, ha elmondhatja valakinek, hogy hogyan történt a veszteség és mi történt vele az utóbbi napokban/hetekben/hónapokban/években.
A „Mi történt?” kérdés feltevése mögött, ne a kíváncsiságod kielégítése iránti igény álljon! A kíváncsiságodat most tedd félre egy kis időre, a szándékod az legyen, hogy kifejezd: „Itt vagyok, kész vagyok meghallgatni téged, ha szeretnéd elmondani.” Legyél készen arra is, hogy, ha a gyászoló azt mondja, „most fáradt vagyok, nem akarok róla beszélni.”
Amennyiben pedig nincs időd beszélgetni, akkor nyugodtan lehet mondani a részvétnyilvánítás után azt is, hogy „Most sajnos sietek, de szívesen meghallgatnám később, hogy mi történt, ekkor és ekkor felhívnálak vagy átmennék. Rendben?” Fontos, hogy őszinte légy, csak így kerülheted el a kellemetlen helyzeteket.
Végül ne felejts el azt sem, hogy nem csak halál esetén fontos az együttérzés, ugyanúgy sokat jelent egy „sajnálom” például a munkahely elvesztése vagy a szakítás után is.
Részvétnyilvánítás csapdák: Mit ne mondj?
„Idővel könnyebb lesz”, „Az idő mindent megold.”
Tévhit az, hogy az idő múlása önmagában segít a gyászolóknak. Ha egy friss gyászban azt mondod valakinek, hogy „Idővel könnyebb lesz.” (vagy más hasonló mondatot), azt sugallhatod számára, hogy az idő múlása önmagában megkönnyebbülést hoz a fájdalom alól. Ez azonban nem igaz. A gyász egy aktív folyamat, a gyászfeldolgozásában az számít, hogy mit teszünk az eltelt idő alatt. A fájdalomnak nem kell örökké tartania, azonban a gyászmunka az, ami valódi felszabadulást hoz.
Ha valami ilyesmit szeretnél mondani, akkor inkább egészítsd ki ezt a mondatot így: „Idővel könnyebb lesz, a fájdalomnak nem kell örökké tartania, de önmagában az idő nem segít, számít, hogy mit fogsz tenni az elkövetkező időkben. Amennyire csak tőlem telik támogatlak téged a gyászmunkádban.”
„Légy erős!”
A gyászolók általában azt érzik, hogy most erősnek kellene lenniük valakiért, a gyerekükért, a szüleikért, a testvérekért, a barátokért… Az igazság az, hogy legtöbbször viszont akkora az érzelmi megrázkódtatás, hogy fogalmuk sincs arról, hogy hogyan lehetnének ők maguk is erősek. Így ez a mondat önmagában inkább csak terhet ró a gyászolókra és lelkiismeret-furdalást kelt bennük, amikor azt érzik, hogy nem tudnak erősek lenni. Az is lehet, hogy a gyászoló annyira igyekszik erősnek lenni, hogy közben már teljes elszakad a szívétől és az érzéseitől, ez pedig a gyász feldolgozásának gátját képezi ő benne és a környezetében élőkben is.
Az, hogy erősnek kell lennük és az idő mindent megold kettő a gyásszal kapcsolatos tévhitek közül.
„Tudom, hogy mit érzel.„
Sohasem tudhatjuk, hogy bárki más pontosan hogyan érez, mire gondol. Mivel minden egyes ember egyedi és ezért minden kapcsolat egyedi, valójában nem tudhatjuk, hogy másikban éppen mi zajlik. Amikor ezt mondjuk, azzal valójában elvesszük a másiktól a lehetőséget, hogy elmondja, felfedezze, hogy ő mit érez és ezáltal megkönnyebbüljön.
Ehelyett jobb, ha az elképzelni szót használod, ez alkalmasabb arra, hogy az igazságot kifejezzük vele: „El sem tudom képzelni, hogy min mész keresztül, azt tudom, hogy én azt érzem, hogy… (és így pár szóval, mondattal, tényleg nagyon röviden elmondhatod, hogy mi mit érzel éppen, vagy éreztél egy korábbi veszteséged kapcsán).
„Az élet megy tovább.”
Ezt a mondatot megmondom őszintén szinte kegyetlenségnek tartom. Amikor a fájdalom töri össze a szívünket és a rengeteg bennünk kavargó érzés veszi igénybe energiánkat és merít ki bennünket, nem segít, ha azt halljuk, hogy ez az élet rendje. Számomra ez a mondat ilyen üzeneteket hordozna: „Hamarosan ideje lesz abbahagynod a szomorkodást, mert folytatni kell az életet.”, „Mindenkivel megesik, te sem vagy kivétel, nem vagy különleges.”
Igaz, hogy az élet megy tovább, ez az élet rendje. Tudnunk kell azonban, hogy a gyász folyamatát önmagában a fejünkkel nem tudjuk megoldani. Márpedig ez a mondat intellektuális igazságot hordoz és fejünkkel meg tudjuk érteni ugyan, de szívünkkel ezt csak akkor fogjuk átérezni, ha gyászunk feldolgozott, mindaddig ez csak további frusztrációt okoz a gyászolókban.
Ugyanezen mechanizmus miatt nem segítenek az alábbi vagy hasonló vígasztaló szándékú megjegyzések sem:
„Legalább nem szenvedett sokat.”, „Legalább nem szenved tovább.”, „Szép élete volt.”, „Jobb helyen van.”, „Isten adta, Isten elvette.”, „Isten nem mér ránk többet, mint amennyit el tudunk viselni.”, „Hálás lehetsz, hogy ilyen sokáig része volt az életednek.”, „Lesz/lehet másik gyereked/férjed/feleséged, fiatal vagy még.” stb.
Képzeljünk el egy helyzetet:
Egy ismerős részvétet nyilvánít nekünk és beszélgetni szeretne velünk, miután nagyapánk pár nap leforgása alatt meghalt. Az élményünk, a fájdalmunk még friss. Lehet, hogy amiatt bánkódunk, hogy nem tudtunk elköszönni nagyapánktól és legtöbbet az jár a fejünkben, hogy „Bárcsak a múltkor elmentem volna hozzá és átöleltem volna”. Ismerősünk nagyapja pár évvel ezelőtt halt meg több hónap súlyos betegség után. Tegyük fel azt is, hogy ő el tudott köszönni nagyapjától. Van két haláleset, mindkettő ráadásul még nagyapa is. Az ismerősünk puszta jószándékból ezt mondja: „Tudom, hogy mit érzel. Az én nagyapámat hosszú hónapokig kellett ápolnom, de legalább a tiéd nem szenvedett sokat.” Ugye érzitek, hogy mennyire nem helyénvaló ebben a formában? Nincsen két ugyanolyan veszteség.
„Minden rendben lesz.”
Bármennyire is jó lenne, de sajnos egyikőnknek sincs képessége arra, hogy ezt bárkinek garantálni tudja. Ha már ilyesmit szeretnél kifejezni, akkor inkább mondd azt, „Mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy könnyebb legyen neked.”
Összefoglalva semmi olyat ne mondj, amivel akár csak tudattalanul is azt üzennéd a másiknak, hogy ideje összeszednie magát, ne szomorkodjon tovább. A legtöbbet az segít, ha teret engedünk a gyászolóknak és nyitott szívvel meghallgatjuk őket. Ez valós és komoly segítség. Tanuljunk meg odafigyelve hallgatni, jelen lenni!
Az őszinteség már fél siker. Még, ha azt is érzed esetleg, hogy lezárnád a beszélgetést, mert most nehéz ezt hallgatni, vagy erről beszélni, sokkal egyenesebb, ha ezt tapintattal megmondod, mintha igyekeznél a tökéletes szavakat kimondani, ugyanakkor magad előtt is tagadod, hogy frusztrál a helyzet. Az utóbbi esetben a másik félben is csak további zavarodottságot, frusztrációt okoznál. Nyugodtan mondhatod: „Most nem tudok veled lenni, rád figyelni úgy, ahogy szeretnék. Felhívhatnálak később, amikor úgy érzem teljes figyelmemmel veled tudok lenni? „
Ne erőltessük a gyászolóra világnézetünket, vallási vagy spirituális meggyőzősédünket sem. Ha ezt tesszük, akkor nagyobb eséllyel csak az érzelmi távolságot növelnénk vele, ahelyett, hogy az valódi támaszt nyújtana.
Az ölelés
Mindig felajánlhatsz egy ölelést is. Ne legyél bátortalan az ölelésekkel, viszont feltétlen tartsd tiszteletben, ha a másik fél távolságot szeretne tartani! Van, aki egyáltalán nem szeret ölelkezni és olyan is van, akinek éppen nem hiányzik az ölelésünk. Mielőtt öleléseddel lerohanod a másikat, kérdezd meg, hogy kér-e egy ölelést?! Amikor felteszed a kérdést, legyél biztos abban, hogy teljesen rendben van számodra, ha másik nem kér belőle éppen, azt tiszteletben fogod tartani és nem veszed személyed elutasításának. Ha ezeket fel tudod mérni magadban, akkor lesz igazi egy ölelés felajánlása. Ellenkező esetben belekerülhetünk abba a helyzetbe, hogy a támasznak szánt ölelésünk rólunk fog szólni (pl. valójában nekünk lenne szükségünk egy ölelésre) és éppen ellenkezőjét érjük el annak, amit jószándékúan adni szeretnénk.
A felajánlott ölelés mögötti szándék a támasz nyújtása legyen és ne a vígasztalás szándéka vagy a szánalom kifejezésének szándéka vezérelje. Üzenje azt, hogy „Itt vagyok veled.”, „Az ölelésemben biztonságban vagy.”, ahelyett, hogy „Minden rendben lesz.” vagy „Jaj, szegénykém, nagyon sajnállak téged.”
Az ölelés során nem kell simogatni, lapogatni a másik hátát, csak tartsd meg a másikat. Az ölelés tartson annyi ideig, amíg érzed, hogy a gyászoló már enyhíti, lazítja az ölelés szorosságát és távolodna tőled.
Az az ölelés, ami tiszteletben tartja a másik fél igényeit, felszabadító hatású és ahhoz segíti őt, hogy a múlton rágódó és jövőn aggódó gondolataiból, újra megérkezzen a jelenbe.
Részvétnyilvánítás írásban, elektronikus úton
A hitelesség mellett a másik kulcsfontosságú tényező a részvétnyilvánítás személyes jellege. Előre megírt tökéletes minta nem létezik, azonban semmi baj nincs a szép idézetekkel, előre megírt szövegekkel, képeslapokkal, ha kiegészítjük azokat egy rövid személyes szöveggel. Egy üzenettel, amitől a gyászoló érezni fogja, hogy nem csak a kötelező részvétnyilvánításról van szó, hanem valóban fontosak az érzései valakinek. Amennyiben pusztán kötelességből, vagy illemből nyilvánítunk részvétet, én amondó vagyok, inkább ne tegyük azt, a hamisság érződni fog.
Sokat jelenthetnek az olyan rövid üzenetek, amik egy-egy az elhunyttal kapcsolatos személyes emléket idéznek fel röviden. Ezek közül is különösen azok, amik arról szólnak, hogy az elhunyt viselkedése mit adott a részvétnyilvánítónak. Valahogyan ezektől azt érezheti a gyászoló, az elhunyt szerette nem élt hiába és valamilyen formában tovább él.
Gondold végig, hogy van-e olyan emléked az elhunyttal kapcsolatban, ami azt üzenheti a gyászolónak, hogy az elhunyt szerettének az élete, hatása továbbgyűrűzik az életben, és azt oszd meg vele.
Például, hogy megtanított számunkra valamire, aminek azóta is nagy hasznát veszed, sőt azóta már te is megtanítottad valakinek…
SMS, e-mail, képeslap, levél: az alapján tanácsos választani, hogy a gyászoló mit használ, mi jut el hozzá. Teljesen felesleges e-mail-t küldeni annak, akiről tudjuk, hogy nem nézi elektronikus levelezőládáját. Vagy, ha valakiről tudjuk, hogy spórolni szokott a telefonszámlájával, ne sms-t küldjünk neki, hanem egy e-mail-t, így nem hozzuk olyan helyzetbe, hogy ha válaszolni szeretne, azért fizetnie kéne.
Az írásos formát akkor válaszd, ha nem vagy közelebbi, vagy napi kapcsolatban a gyászolóval, vagy tudod, hogy valószínű nem fogsz találkozni vele a közeljövőben. Ha tudod, hogy hamarosan fogtok találkozni, akkor nyugodtan várj a személyes találkozásig.
Facebook és egyéb közösségi média oldalak
Mit tegyél, ha a Facebook üzenőfalon szembe jön egy ismerősünk gyásza valamilyen formában? Reagálj rá! Egy lájk, egy szomorú arc, egy szív, egy ölelés jel azt üzeni, látom a gyászod, nem vagy egyedül.
Ha megemlékező jellegű a poszt, akkor a „tetszik”, az „ölelés”, az „szív” gombbal jelezheted, hogy látod a posztját. Viszont, ha halálhírt közöl valaki a facebookon, akkor természetesen inkább ne a „tetszik” gombot, hanem a szomorú emotikont, a „szívet”, vagy az „ölelés” jelet használd.
A bejegyzés alatti hozzászólásban is kifejezheted pár szóval a részvétünket. Közelebbi ismerős esetén amellett, hogy a facebook bejegyzésre is reagálsz, feltétlenül személyesen vagy privát üzenetben is fejezd ki együttérzésedet számára.
Kerülendő azonban, hogy, ha valakinek a halálhíréről hallasz, akkor a facebookon az ismerősének, családtagjának, barátjának az üzenőfalán fejezed ki részvétedet. Ha ő posztolt bejegyzést, akkor a hozzászólás rendben van, de minden egyéb esetben kizárólag privát módon fejezd ki az együttérzésed.
***
A részvétnyilvánítás nem könnyű műfaj. A gyász és a veszteségek az élet legnagyobb kihívásai. Ne legyél túl szigorú magaddal! A legnagyobb igyekezeted ellenére sem tudhatod előre pontosan, hogy a másik fél hogyan fog reagálni. Nem csak rajtunk múlik.
Ugyanakkor, ha saját veszteségeiddel többé-kevésbé rendben vagy, akkor nem tartasz már a részvéted kifejezésétől és nem érzed kellemetlen kötelességnek többé.
Már ezzel is nagyon sokat tettél, hogy elolvastad ezt a cikket. Ez mutatja a törekvésed, mutatja, hogy együttérzel és szeretnél valódi törődést kifejezni a gyászoló felé.
Sok gyönyörű, meghitt, szeretetteljes, békés pillanatot kívánok neked az életben!
Ha gyászolsz vagy családtagod, ismerősöd gyászol, kérem, olvasd el ezt is:
Gyászfeldolgozás: hogyan lesz könnyebb?
Így tudok segíteni:
Gyászfeldolgozás Módszer® Egyéni Támogató Program
Ingyenes előadás és beszélgetés a gyászról – online
Ezt a könyvet ajánlom:
John W. James, Russell Friedman: Gyógyulás a gyászból