A köztudatban a gyászhoz még mindig leginkább szeretteink elvesztése kapcsolódik, pedig a gyásznak ezer arca van. Minden változáskor elveszítünk valamit és jelentős veszteségeink esetén gyászolunk.
Tudjuk, hogy el lehet veszíteni egy barátságot, a szabadságot, az egészséget, a bizalmat, az önbizalmat, egy álmot, egy reményt, egy ideálképet, az önmagunkról alkotott képet, a világról alkotott képet és annyi mindent. Ilyen esetben még, ha tudatosítjuk is veszteségünket, a legtöbb esetben mégsem tekintjük azt „igazi” veszteségnek, a gyászreakcióinkat pedig gyásznak. Az érzelmi veszteség okozta reakcióink és a hömpölygő érzelmeink pedig még saját magunk előtt is illegalitásba kerülnek. Talán azért is, mert megszoktuk, hogy erősnek kell lennünk. Esetleg még kisebbítjük is saját veszteségünket másokéhoz képest. Természetesen ennek ellenkezője is előfordulhat. Olykor hajlamosak vagyunk a saját veszteségünket másokénál nagyobbnak tekinteni. Ez is általános és természetes jelenség, mindannyiunkkal előfordul időnként.
A veszteségek okozta fájdalmunkon, esetleges elszigeteltségünkön, vagy összezavarodottságunkon, kétségbeesésen azonban egyik sem segít. Nem segít az sem, ha kicsinyítjük, sem pedig az, ha nagyobbítjuk saját veszteségünket másokéhoz képest. A saját veszteségét mindenki százszázalékosan tapasztalja és tudja, hogy melyik veszteséget, mennyire intenzíven élte át. Mindenki vesztesége egyedi, hiszen senki sincs pont ugyanabban a cipőben mint mi. Ez lehetetlen. Ezért senki sem tudhatja pontosan, hogy számunkra mit jelent egy veszteség és miként hat ránk. Csak azt tudhatjuk, hogy mi magunk hogyan éltük, éljük át az adott helyzetet.
Ugyan kőbe vésett szabályok nincsenek, de a gyásznak azért vannak olyan jellegzetességei, amik előfordulhatnak velünk egy-egy érzelmi veszteség esetén.
A gyász egyik jellegzetessége, hogy halmozódóan hat. Ha egy veszteséghez kapcsolódó érzelmeink beteljesítetlenek, kimondatlanok, esetleg még magunk előtt is eltitkoltak maradtak, akkor egy következő veszteség esetén sokszor bekapcsolódik az a fájdalom is, ami korábban fájt. És így tovább és tovább … Így hagynak nyomot bennünk a nehéz érzések. Sokszor már csak annyit veszünk észre belőle, hogy nem tudunk koncentrálni, alvási szokásaink esetleg megváltoztak (nem tudunk aludni, vagy ellenkezőleg: nehezünkre esik kikelni az ágyból), vagy esetleg sokszor ingerültek, kedvetlenek, zárkózottak, vagy például erőtlenek vagyunk. Helyzetünket csak nehezíti, ha azt hisszük ilyenkor, hogy valami baj van velünk, és megijedünk. De nincs baj velünk. Csak nem tudjuk, hogy mi történik velünk – és ez társadalmi szintű jelenség -, „mert azt megtanultuk, hogyan szerezzünk meg valamit, de azt nem, hogy vajon mit tegyünk, ha elveszítjük azt. (John W. James, Russell Friedman: Gyógyulás a gyászból).
A gyász másik jellegzetessége, hogy érzelmi szinten zajlik. Ezért kísérleteink arra vonatkozóan, hogy kizárólag fejünket használva próbáljunk jobban lenni, hosszú távon nem hoznak tartóst enyhülést. Az is lehet, hogy érzéseinkkel tisztában vagyunk, de azok értelmezése még mindig intellektuális elfoglaltság, így nem elegendő, hogy felszabadultabban jelen lehessünk szeretteink számára.
Szintén jellemző lehet, hogy a veszteségek okozta – sokszor egymásnak ellentmondó – érzések szinte teljesen lekötik figyelmünket és energiáinkat. A múltbeli eseményekhez kapcsolódó gondolatok és érzések szinte betöltik a mindennapjainkat. Ugyanígy, a jövőre vonatkozó aggodalmak nehezíthetik szívünket. Így kevésbé tudunk jelen lenni önmagunk és mások számára. Pedig az élet motorja nem más, mint a kapcsolódás.
A Gyászfeldolgozás Módszer® Támogató Program segítségünkre van az érzelmi veszteségek okozta gyász feldolgozásában, ezzel hozzájárulva ahhoz, hogy könnyebb és nyitottabb szívvel tudjuk életünket élni.
Érzelmi veszteséget élnek át a szülők akkor is, amikor azzal kell szembesülniük, hogy gyermekük autista. A diagnózis önmagában okozhat egy sokkot, ugyanakkor előfordulhat, hogy akár megkönnyebbülést is jelent, hogy van egy kapaszkodó legalább, el lehet indulni valamerre. Ez is a gyász ellentmondásosságához tartozik. De a diagnózis kézhezvételén túl, az újabb és újabb embert próbáló helyzetek szintén okozhatnak veszteség élményt. Napról-napra megküzdeni azzal, hogy a társadalomban még mindig az előítéletek a leginkább szembeötlőbbek, kimerítő lehet. A szakember, akiben a szülő megbízott, akire számított, esetleg nem volt kellően érzékeny és a bizalom máris elveszett. A szép pillanatok mellett a tehetetlenség, a hiábavalóság, a kudarc, a bizonytalanság érzései, az álmok, és remények elvesztése nehezítik szíveket.
A kutatásokkal alátámasztott Gyászfeldolgozás Módszer® Támogató Program alapvetése, hogy minden gyász egyedi, ezért a programban résztvevők és a Specialista egyaránt vállalja, hogy nem ítélkeznek egymás felett, nem kritizálják, nem elemzik az elhangzottakat, nem hasonlítják össze veszteségeiket. Mindemellett titoktartást és érzelmi őszinteséget vállalnak. Ez utóbbi azonban nem jelenti, hogy el kellene mondani olyat, amit nem szeretnénk megosztani másokkal.
A 7 alkalmas Egyéni Program során a résztvevő számba veszi a veszteségre kapott környezeti reakciókat, megvizsgálja azok rá való hatását, elkészíti saját veszteségdiagramját, majd kiválasztja azt a veszteséget, ami a jelenét leginkább befolyásolja. Ezt követően a kapcsolatdiagram alapján megvizsgálja a kiválasztott kapcsolatban átélt meghatározó eseményeket, a be nem teljesített érzelmi közlések gyógyító tényezőkké alakításával pontos instrukciók alapján beteljesíti azokat.
Azok, akik végigcsinálták a Program lépéseit, tudják, hogy egyúttal egy eszközt is kaptak a kezükbe, amivel akár korábbi más veszteségeiket feldolgozhatják, de akár jövőbeli veszteségeik esetén is kevésbé fogják tehetetlennek érezni magukat. Ez növeli önbizalmukat, és az együttérzésre, valamint önmaguk és mások szeretésére való képességük is jobban kibontakozhat.
Egy résztvevő így foglalta össze a Programban való részvételét és annak hatását:
„Gyermekem diagnózisával 2017-ben szembesültem. Azt hiszem, szerencsésnek mondhatom magam, mert az akkori képzésem kapcsán egy önismereti csoportba jártam, ami nagy segítség volt a diagnózis feldolgozásában. Azt hittem, hogy túljutottam az érzelmi válságon, de a folyamatos intézményi vizsgálatok, az, hogy arra fókuszálnak, hogy mik a gyermekem hiányosságai, és az erősségeivel mit sem törődnek, visszavetett a korábbi állapotomba. Ekkor találkoztam a Gyászfeldolgozás Módszerrel, ahol szembesültem azzal, hogy gyászfolyamatot élek át. Egy volt tanárom javasolta, hogy forduljak Vikár Erzsébethez, akivel el is kezdtük a közös munkát.
Pendzsi értő figyelmének, szeretetteljes, elfogadó és ítélkezésmentes attitűdjének és a módszernek köszönhetően sikerült feldolgoznom a veszteséget, s visszakaptam azt a nézőpontot a gyermekem felé, amit a diagnózissal elveszíteni láttam.
Tudom, hogy milyen nehéz megküzdeni az autizmus diagnózissal, s örülök, hogy ebben a küzdelemben nem voltam egyedül. Tapasztalatom szerint a módszerre nagy szükség van ebben a helyzetben, hogy a szülők érezzék, hogy nincsenek egyedül a helyzetükkel, hogy egy elfogadó, ítélkezésmentes közegben beszélhessenek érzelmeikről, veszteségükről, hogy fel tudják dolgozni azt.”
Autista gyermekek szüleinek és családtagoknak INGYENES ELŐADÁST tartunk a Mars Alapítvány szervezésében 2021.06.17-én. Szeretettel várjuk az érdeklődőket!
Az esemény a facebookon: https://fb.me/e/1ow81gch7