Aki azt mondja, hogy a veszteségeken és a gyászon könnyen túl lehet lenni, az a saját érzelmi igazságát nagy valószínűséggel tagadja.
Legtöbbünk eszköztelennek és tehetetlennek érzi magát, ha veszteség éri. Ha pedig a veszteségek halmozódó hatása érvényesül életünkben, akkor egyenesen olyan lehet mintha egy mély gödörbe zuhannánk, amiből nem látjuk a kiutat. A feldolgozatlan gyász (pl. válás, szakítás, babavesztés, munka elvesztése, haláleset, költözés, egészség – , biztonság- , hit elvesztése…) halmozódása esetén olykor egyetlen újabb ‘csepp’ változás bekövetkezte elég, hogy túlcsorduljon az a bizonyos pohár. Akárhogyan is igyekszünk a végtelenségig úgy tenni, mintha jó lennénk, előbb-utóbb a vulkán kitör, a kártyavár összeomlik. Ez nem is csoda, hiszen rengeteg téves információ és mítosz kering a gyásszal kapcsolatban, de azt, hogy valójában mit tehetünk, hogyan segíthetünk magunknak és másoknak a gyász idején, még mindig nem tanítják az iskolában, pedig az egyetlen, ami biztosan bekövetkezik az életben, az a folytonos változás és a veszteségek. Ha a megfelelő információk nem állnak rendelkezésre szinte automatikusan és észrevétlenül azokat a megküzdési eszközöket használjuk, amik ismerősek számunkra szűkebb, tágabb környezetünkből. Jóval többször, mint gondolnánk azonban a családi – sokszor generációról generációra átadott – eszköztár kimerül és elégtelennek bizonyul az érzelmi veszteségek terén.
De mit jelent ez a gyakorlatban?
Ha például az az információnk a veszteségek kezeléséről, hogy az segít, ha elfoglaljuk magunkat valamivel (“Foglald el magad!” mítosza), akkor hajlamosabbak vagyunk munkába temetkezni a nehéz érzések miatt és mivel az átmenetileg és látszólag megkönnyebbülést hoz, még jobban beleássuk magunkat az elfoglaltságunkba. A gond ezzel az, hogy idő után mindez munkaalkoholizmushoz vagy kiégéshez vezet és egy újabb veszteség bekövetkezte akár már a fizikai jóllétünket, egészségünket is veszélyeztetheti.
Egy másik példa: Az is lehet, hogy a családi rendszerünkben a “Ne szomorkodj!”, vagy “Pótold a hiányt!” mítoszai akár szavakkal, akár szavak nélkül viselkedésen keresztül átadódtak mint a veszteségfeldolgozás lehetséges eszközei. Például negatív érzések kifejezése esetén vígaszképpen azt hallottuk, hogy “egyél egy kis sütit, ettől jobb kedved lesz”, vagy egy családtagunk jobb megoldás híjján alkoholba fojtotta a bánatát, akkor eszköztelenségünk és tehetetlenségünk esetén mi is könnyebben nyúlunk az evéshez vagy az iváshoz megkönnyebbülést remélve tőle. Mindennek azonban hamarabb mint hinnénk akár evészavar vagy alkoholizmus is lehet a következménye.
A gyászfolyamatban rengeteg különböző, akár ellentétes érzelem kavaroghat bennünk, amelyek rendkívül igénybe veszik és lekötik az energiánkat, szervezetünket. Természetes igényünk ilyenkor, hogy szeretnénk megkönnyebbülni, jobban lenni, energiát felszabadítani.
Néha azonban annyira elviselhetetlen a fájdalom, hogy tudatosan vagy tudattalanul az érzés nélküliséget választjuk. Az elérzéstelenítettség állapota egyrészt egy természetes és általános gyászreakció, időnként a tudattalan választja ezt az utat, hogy megóvja az énképünket. Ilyenkor sokszor megijedünk, vagy lelkiismeret-furdalásunk van, hogy nem érzünk semmit, holott nagy veszteség ért minket.
Másrészt az elérzéstelenítettséget mi magunk is félig-meddig tudatosan előidézzük olyankor, amikor a gyász okozta negatív érzések, esetleges összezavarodottság, vagy elszigeteltség elől a munkába, a szexbe, az újabb és újabb párkapcsolatokba, a vásárlásba, a filmsorozatokba, a gyógyszerek szedésébe, valamilyen hobbiba, a házimunkába, az alkoholba, stb. menekülünk.
De tegyük fel a kérdést magunknak: Ez valóban a legjobb megoldás számomra? Vagy nincs jobb ötletünk? Honnan is lenne, ha nem tanította meg senki, hogy mit tegyünk, ha veszteség ér minket?! Ha nem tanultuk meg, hogy az idő nem önmagában nem segít, ahogy az sem, ha intellektuálisan – a fejünkkel – próbáljuk kezelni az érzelmi veszteségeket például azzal, hogy azt mondogatjuk magunknak, hogy “az élet megy tovább”, akkor az érzelmi veszteségeket feldolgozni nem tudjuk, hanem csak eltemetjük magunkban őket. Ezzel valójában saját magunktól vesszük el a teljesebb ÉLET lehetőségét és inkább csak túléljük a bajokat, a változásokat, és további károkat okozunk fizikai és érzelmi szinten magunknak és sajnos lehet, hogy másoknak is.
A széleskörű társadalmi problémák (pl. alkoholizmus, evészavarok, az önmagunkkal való kapcsolat elvesztése és ezek folyományai pl. bántalmazás, szív-és érrendszeri megbetegedések…) megelőzhetőek és kezelhetőek lennének, ha egy valóban hatékony eszközt kapnának emberek tömegei a kezükbe, amivel az érzelmi veszteségeik negatív hatásait enyhíteni tudják akár azonnal is.
A átmeneti energiafelszabadítás elkerülhetetlen és olykor mindannyian élünk vele, de fontos észrevenni és tudatosítani azt, amikor az már nem segít nekünk és ideje egy másik módszert választani és következetesen alkalmazni. Így elkerülhetjük azt, hogy az átmeneti energiafelszabadító tevékenység káros szokássá alakuljon életünkben.
A Gyászfeldolgozás Módszer® Támogató Program egy rövid, struktúrált és kutatásokkal alátámasztott, valóban hatékony módszer a gyászfeldolgozás terén. A Program elérhető egyéni és csoportos formában is, ahol a résztvevők egy érzelmi veszteség feldolgozása mellett egyúttal elsajátítanak egy olyan eszközt, ami segítségükre van más veszteségek, vagy nehéz helyzetek esetén. Ki ne hallotta volna már jótanácsként, hogy “engedd el!”, de azt hallottuk-e hogy hogyan lehetséges tényleges elengedni egy rossz érzést, egy feszültséget bennünk, ha a negatív érzelmek átveszik a hatalmat felettünk? Ez a módszer erre ad választ és mindőssze 7 (egyéni formában) vagy 8 (csoportos formában) alkalom alatt elsajátítható.
Szeretettel ajánlom a Gyászfeldolgozás Módszer® Támogató Programban való részvételt és John W. James, Russell Friedman: Gyógyulás a gyászból című könyvét mindazoknak, akik szeretnének felelősséget vállalni érzelmi reakcióikért, boldogságukért és életükért.
